11.4 C
Budapest
kedd, május 18, 2021

10 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

Hugh Hefner azt mondta:

Az élet túl rövid ahhoz, hogy valaki más álmát éljem. Legvadabb álmaimban sem tudtam volna elképzelni ennél édesebb életet.

Az első Playboy-számtól kezdve, amin Marilyn Monroe szerepelt, Hugh Hefner hatalmas magazinbirodalmat épített fel a semmiből. Egyfajta forradalmat indított el az 1960-as években. Ennek során olyan életmódot élt, amelyet sokan megirigyeltek: a hagyományos és konzervatív nevelés által diktált korlátok és korlátozások nélküli playboy lett belőle.

Annak ellenére, hogy a magazint a kezdetek óta kritizálják, Hugh egy életen át tartó harcot vívott az emberi jogokért és a nemek közti egyenlőségért.

Hugh Hefner az Egyesült Államok egyik legérdekesebb figurája lett, és tartósan befolyásolta annak kultúráját.

10 tény, amit Hugh nem szívesen osztott meg a nagyközönséggel.

  1. Okos, de mégis rossz tanuló 

Hefner
Fotó: sacramento.cbslocal.com

Sajnos a magas intelligencia nem mindig mutatkozik meg a tanulmányi eredményekben. Nagyon sok intelligens gyerek rossz tanuló vagy átlagos, azért mert nemes egyszerűséggel unatkoznak az órán és nem okoz nekik kihívást a tananyag. Pont ezért nem figyelnek oda. Hugh is ilyen diák volt anno. 

Olvasd el ezt is!  Károly herceg valóban kizárhatja Harryt és Meghant?

2. Papoknak és egyházi személyeknek kedvezmény járt

Hefner
Fotó:nydailynews

Senki sem hitte el, hogy a férfiak a cikkekért vásárolták a magazint és nem a gyönyörű női fotók miatt. Tudtad, hogy a magazin büszke irodalmi hagyományokkal bír? Olyan szerzők történeteit publikálja, mint Haruki Murakami, Margaret Atwood, Arthur C Clarke, Jack Kerouac és John Steinbeck.

Pont ezekért az írásokért a tartalmas írásokért adott kedvezményt a papoknak és az egyházi személynek.

3. Hefner karikaturista volt, miközben az amerikai hadseregben szolgált

Hefner
Fotó: People

Hefner középiskolás korában kezdett el érdeklődni a rajzfilmek iránt. Ő írta és készítette az illusztrációkat saját képregényéhez School Daze címmel. Az amerikai hadseregben, miközben gyalogos hivatalnokként szolgált, karikatúrákat készített katonai kiadványokhoz.

Később a híres magazin több különböző művész rajzfilm illusztrációit is tartalmazzák, köztük Robert Brown, Roy Delgado és Doug Sneyd.

4. Napi 36 doboz Pepsit ivott 

Hefner
Fotó: Getty Images

Egy pletyka szerint annyira szerette a kólát, hogy napi 36 dobozzal is megivott. Ez már pusztán matematikailag sem állja meg a helyét. Ugyanis ezek szerint napi 17 liter kólát ivott, ami 1116 gramm cukrot jelent és 2.5 gramm koffeint naponta. Na, mármost ebben az esetben minimum 120 kiló kéne, hogy legyen, amiről tudjuk, egy nem igaz. Tehát ez marad továbbra is csak pletyka.

Olvasd el ezt is!  Glutén és laktózmentes flódni

5. Két és fél év alatt szerezte meg a diplomát

Hefner
Fotó: Playboy Enterprises

Annak ellenére, hogy átlagos diák volt a középiskolában az egyetemen nagyon jól teljesített. Az Illinois-i Egyetemen, Urbana-Champaign-ban szerezte meg a pszichológia diplomát. A négy éves képzést 2.5 év alatt teljesítette.

6. Bútorait zaciba vágta az induláskor

Hefner
Fotó: Vanity Fair

Mielőtt elindította az újságot, minden bútorát zaciba tette, hogy legyen elég induló tőkéje. Mikor az anyja látta, hogy fia vállalkozása sikeres lehet, kölcsön adott neki 8000 dollárt, hogy vissza tudja vásárolni bútorait és fel tudja építeni álmait. 

7. Több, mint 200 pizsamája volt

Hefner
Fotó: Getty Images

A hatalmas kúriában 22 szoba, mozi, borospince, három állatkert és madárház, játékterem, kosárlabda- és teniszpályák, vízeséssel ellátott medence, tornaterem és két erdő volt. Ennek eredményeként Hefner partijai, rendezvényei gyakran egész éjszaka tartottak. Így Hugh egész éjjel fenn volt, és valljuk be a pizsama volt a legkényelmesebb öltözék. Így lettel kedvenc ruházat és váltották fel az utcai öltözéket. Több mint 200 darabja volt.

Olvasd el ezt is!  Kim Kardashian kiábrándította követőit legújabb posztjával

8. Test dublőrt használt

Hefner
Fotó: Vice

Életvitele hektikus volt. Rendszeresen tartott hatalmas bulikat, rendezvényeket és folyamatosan dolgozott. Néha annyira kimerült volt, hogy nem tudott egy-egy vacsorán részt venni, így elkészítette saját magát kartonpapírból és azt tették a helyére, mintha ott lenne. 

Természetesen jótékonysági eseményeken ezt nem játszotta el, csak a hollywoodi partikon. 

9. Segített helyre hozni a Hollywood feliratot

Hefner
Fotó: laflyrides.com

Apropó, tudtad, hogy segédkezett a Hollywood felirat helyrehozásánál?

Noha a Playboy központját csak 2011-ben költöztették Chicagóból Los Angelesbe, Hefner 1974-től egészen 2017-ben bekövetkezett haláláig a Los Angeles-i kastélyban élt.

Lakhelye alatt kétszer segített rekonstruálni a hollywoodi táblát. Először azzal, hogy 27 000 dollárért megvásárolta az „Y” -t „Hollywoodban”, majd 2010-ben ismét segített azzal, hogy  900 000 dollár ajánlott fel, hogy a hollywoodi táblát körülvevő 138 hektár megőrizzék.

10. Az első számon nincs dátum

Hefner
Fotó: Washington Post

Az első példányról lemaradt a megjelenés dátuma, ugyanis nem volt biztos abban, hogy lesz második szám is. Abban az évben (1975) elérte az 5,6 millió előfizetőt. Így bebiztosította az újság jövőjét egy időre. Azóta nagyon visszaesett az újság népszerűsége. Ma a magazin 500 000 alatti példányszámmal rendelkezik, és évente négy szám jelenik meg.

Borítókép: promotions.hu

Andi
Sziasztok! Én leginkább a "Sztárokkal" és az "ASZV"-vel szoktam foglalkozni. Viszont mostanában egyre több cikket szoktam írni a "Minden Más" kategóriába is. Remélem tetszik nektek.
154RajongókTetszik
33KövetőKövetés
8KövetőKövetés

AJÁNLÓ