11.4 C
Budapest
kedd, május 18, 2021

A királynő ezt nem szerette Kate Middletonban

Míg Vilmos születése óta a nép szeretetében úszik, Katalinról mindez nem mondható el. Katalinnak közel 20 évébe telt, mire elnyerte a nép jóindulatát. Az ő története egészen 2001-ig nyúlik vissza, mikor először meglátta Vilmos herceget a St. Andrews egyetemen. 

Jelenleg Katalin a királyi család egyik “legértékesebb” tagja. Mindezt azok után, hogy nyíltan nevetségessé tették mert kilenc évig várt arra, hogy Vilmos megkérje a kezét. Emellett a nép úgy gondolta, nem illik egy herceg mellé, mivel – ahogy ők fogalmaztak – túl középosztálybeli lányról van szól. 

Nos, Katalin mindent megcáfolt és az egyik legkeményebben dolgozó nő lett a családban. Évek óta azért küzd, hogy a lehető legjobb királyné legyen ha majd rá kerül a sor.  Alázatos és nagyon keményen dolgozik. Amivel nem csupán a királynő elismerését szerezte meg, hanem mindenkiét. Nem beszélve arról, hogy az évek alatt a világ egyik legnagyobb divatikonjává vált. Jogosan mondják, hogy Diana hercegné utódja. 

Kate Middleton 2007
Kate Middleton 2007-ben Fotó: Will/GC Images via Getty Images

Katalin nyugodt természetű, igazi támasz Vilmosnak és a családnak. Ez a Harry és Meghan interjú után is nyilvánvalóvá vált. Keményen dolgozik azon, hogy a Meghan botrány ne okozzon nagy károkat a királyi családban. Tehát még többet dolgozik, hogy a ő munkájával legyen tele a sajtó és ne a Harry féle interjúval. Mindemellett nyugtatja Vilmost és megoldást keres arra, hogy a család ne essen szét. 

Olvasd el ezt is!  Fülöp herceg nincs tisztában Harryék interjújával

Pont ezek azok a tulajdonságok, amik miatt elnyerte II. Erzsébet királynő tiszteletét és megbecsülését is. 

Mikor Katalin megismerkedett Vilmos herceggel és elkezdtek járni, Erzsébet királynő nem tartotta elég erős személyiségnek Katalint ahhoz, hogy Vilmos mellett maradjon. Katalinnak meg kellett győznie a királynőt, hogy téved és nála jobb párt keresve sem találna az unokája mellé. 

Kate Middleton és Pippa
Kate Middleton és Pippa buliznak
Fotó: Niki Nikolova/FilmMagic via Getty Images

De hogyan változtatta meg az akkor még csak a húszas éveiben járó kislány II. Erzsébet királynő véleményét?

Miután Katalin befejezte tanulmányait, 2006-ban elhelyezkedett egy ruházati boltban részmunkaidőben. Úgy döntött, hogy mindig Vilmos rendelkezésére kell, hogy álljon, ehhez viszont elengedhetetlen a rugalmas munkaidő. 

Katalin munkája tiszavirág életűnek bizonyult annál a cégnél. Heti három napot dolgozott ott, majd kevesebb, mint egy év után ott is hagyta őket. Úgy döntött, inkább a családi vállalkozásuknál dolgozik. II. Erzsébet ezt nem nézte jó szemmel. Továbbá azt látta, hogy mikor Katalin nincs Vilmossal, csak bulizik. Hol egy síparadicsomba utazott el, hol egzotikus nyaralásokon vett részt a családjával. Amikor nem utazott el akkor a szórakozó helyeket látogatta. Annyira nem tetszett ez Őfelségének, hogy hamar le is állította ezeket. A királynő azt látta, hogy Katalin nem dolgozik, csak szórakozik, mindig más költségén. Köszöni szépen, de ilyen leendő családtagból nem kér. 

Olvasd el ezt is!  A hercegné egyik barátnője kikotyogta, milyen Katalin becsípve

Az első találkozás a királynővel

Az első találkozás 2008 karácsonyán történt. Hivatalosan addig senkit sem hívnak meg Sandringhambe, míg családtag nem lesz. Kivéve Katalint. Miután a királynő látta, hogy Vilmos és Katalin kapcsolata egyre erősebb és már hét éve együtt vannak, kivételt tett. Tudjátok, ez egyfajta teszt is. Átmegy-e rajta Katalin vagy megbukik. Katalin remekül teljesített. Családi hagyomány az, hogy nem ajándékoznak egymásnak drága dolgokat, hanem olyan aprósággal lepik meg egymást, amiket ők készítenek. 

Katalin egy házi dzsemmel lepte meg a királynőt, ami titkos családi recept alapján készült. Elmondások szerint II. Erzsébet nagyra értékelte a gesztust, hogy Katalin a konyhában tevékenykedett és nem a boltban vett valami kacatot. 

Katalin
Katalin hercegné
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Vilmos és Katalin esküvőjének előkészületei

A leendő hercegné 100 nappal a nagy nap előtt felmondott a családi vállalkozásban. Mindezt azért, hogy a következő 100 napban felkészüljön az esküvőjére és megtanuljon mindent a családról és arról, hogy mi is vár majd rá. Minden nap külön órákat vett a palotában. Megtanították neki, hogyan járjon, hogyan viselkedjen és mindet az etikettről. 

Addig, amíg édesanyja és a családja volt a legnagyobb támasza, nem feledkezett meg kikérni a leendő családjának véleményét is. Károly herceg segített neki zenét választani, Kamilla, Cornwall hercegnéje ellátta minden hasznos tudnivalóval a leendő életét illetően. II. Erzsébet királynő örömmel vette tudomásul, hogy Katalin kiveszi a részét az esküvő megtervezésében, így jó nagy terhet vett le a család válláról. Továbbá azt is, hogy Katalin mindenben ragaszkodott a hagyományos és elegáns esküvőhöz, így nem volt semmi konfliktus az esküvőt illetően. Ez, valljuk be, ritka egy esküvő megtervezésénél.

Olvasd el ezt is!  Ki nem találnád, miért követi Erzsébet Vilmos és Katalin minden lépését

Egyesek szerint Katalin a Dukan diétát követte és naponta kétszer edzett, hogy tökéletes menyasszony legyen. Le is nyűgözött mindenkit 2011. május 29-én az esküvőn.

Az első évben DoLittle hercegné

A bulvárlapok az első évben szétszedték Katalint, mert csak 34 hivatalos megjelenésen vett részt. Diana 170 megjelenést bonyolított le első évében. A királynő viszont teljes mértékben támogatta Katalint, hogy lassan dobják be a mélyvízbe. Mondván, egy egész élet áll Katalin előtt, hogy hivatalos megjelenéseken vegyen részt. Legalább a házassága első évét élvezze ki, úgy ahogy ő szeretné. 

Azóta minden teljesen megváltozott. Az évek során a királynő drámai változást tapasztalt Katalinnál. A félénk, kötelességtudó hercegné magabiztosabbá vált királyi szerepében, számos szervezet pártfogója lett, és olyan jótékonysági szervezeteket hozott létre, amelyek a családokra, a kisgyermekkori fejlődésre és a mentális egészségre összpontosítottak. Katalin ötlete volt a mentálhigiénés Heads Together kezdeményezés is, amelyet Vilmossal és Harryvel együtt alapított 2016-ban.

A királynő 2019-ben odaajándékozta a Viktória-kori Királyi Rend Dame-keresztjét, ami a legnagyobb megbecsülés jele. A szuvenírt maga II. Erzsébet választotta ki. 

Azóta Katalinnak közvetlen telefonvonala van a királynőhöz. 

Tehát minden lehetséges. Katalin, a megbízhatatlan, szeleburdi, bulizó hercegnéből a királynő legnagyobb támasza lett.

Andi
Sziasztok! Én leginkább a "Sztárokkal" és az "ASZV"-vel szoktam foglalkozni. Viszont mostanában egyre több cikket szoktam írni a "Minden Más" kategóriába is. Remélem tetszik nektek.
154RajongókTetszik
33KövetőKövetés
8KövetőKövetés

AJÁNLÓ