22.8 C
Budapest
szerda, szeptember 16, 2020

Anne Hathaway elmagyarázza miért hagyott fel a vegán étrenddel

Anne Hathaway több mint egy évtizede mondott le az állati eredetű ételekről. Tehát vegán lett. Mikor a Nyomorultakat fogtatta ideiglenesen vegán lett, hogy gyorsan és könnyen le tudjon fogyni a szerep kedvéért. 

Azonban a szerpe után sem tért vissza a husokra és a tejtermékekre. 

2012-ben az esküvőjén még vegán volt, de két évvel később egy forgatáson Reykjavíkban, Izlandon ez már gondot okozott.

Matt Damonnal és férjével Adammel vacsoráztak egy  Michelin- csillagos étteremben. Damon azt mondta a pincérnek, hogy bármit hozhat, amiről a séf úgy gondolja ízleni fog neki, míg Hathaway azon tűnődött, hogy hogyan tudná megőrizni a veganizmusát problémamentesen.

Anne így emlékszik vissza az esetre 

“ Tehát én voltam ott az egyetlen lány, aki ráadásul még vegán is.” 

– mondta a Tatlernek 2019-ben. 

“Szóval kicsit zavarban voltam, de megkérdeztem, hogy a hal helyi-e?”

A válasz kínos volt:

“Látod, hogy az ott fjord (és az ablakra mutatott, hogy nézzek ki rajta)” 

– Szóval ettem egy darab lazacot, és az agyam úgy érezte, mint egy számítógép újraindítása lenne – mondta.

“ Úgy éreztem, hogy a vegánság nem jó és nem egészséges, és a lazac után sokkal jobban érzetem magam”

Tavaly egy szerep kedvéért fel kellett szednie pár kilót, de hogy megelőzze a terhességi pletykákat, már előre tájékozatta a sajtót, hogy nem terhes hanem egy szerep kedvéért szed fel pár kilót.

Borítókép: etonline.com
Andi
Andi
Sziasztok! Én leginkább a "Sztárokkal" és az "ASZV"-vel szoktam foglalkozni. Viszont mostanában egyre több cikket szoktam írni a "Minden Más" kategóriába is. Remélem tetszik nektek.
137RajongókTetszik
33KövetőKövetés
8KövetőKövetés

AJÁNLÓ