23.8 C
Budapest
kedd, szeptember 15, 2020

Ezért visel Anna Wintour mindig napszemüveget

Minden fashionistának szüksége van egy egyedi kiegészítőre ami a névjegyévé válik. Anna Wintournak ez a napszemüveg. Anna Wintour már több mint 30 éve a Vogue főszerkesztője és alig van olyan nyilvános esemény ahol ne viselne napszemüveget. Az átlagember talán nem is emlékszik olyan fotóra, ahol ne viselt volna napszemüveget. Bár annak, hogy Wintour mindig napszemüveget visel az oka sokkal árnyaltabb, mintsem hogy divatos.

Egyedi stílus

Nem a napszemüveg az egyetlen ikonikus kiegészítő amit Anna visel. A napszemüveg mellett a főszerkesztő 30 éve hordja ugyanazt a frizurát. A legtöbb ember évente párszor megváltoztatja a frizuráját vagy befesti, viszont az ő frizurája állandó. Nem emlékszem, hogy láttam volna róla olyan képet, amin más volt a frizurája. A Vogue főszerkesztője is beismerte, hogy nem emlékszik arra, mikor volt más frizurája.

2019-ben azt mondta a Daily Mailnek, hogy hosszú ideje ezt a frizurát kéri a fodrászától és az ok nagyon egyszerű: ez működik számára. Az interjú során Wintour azt mondta:

„Egyszer, amikor megpróbáltam megváltoztatni, katasztrófa volt. Több hónapig kellett kalapot viselnem. Szóval túl feszült és lusta vagyok ahhoz, hogy újra kipróbáljam.” 

Ha Anna megváltoztatná a haját ezen a ponton, akkor a legtöbb ember valószínűleg nem is ismeri fel őt.

A Wintour bob frizurája mögött álló történet valójában nagyon érdekes. A Fashiongton Post nemrégiben írt cikke szerint a brit újságíró, Maureen Cleave korai ösztönzőként szolgált Wintour számára, hogy kipróbáljon egy bob frizurát. A történet aztán folytatta, hogy Wintour Leonard Lewis-től kapta legelső bob fodrászát, aki Maureen haját is vágta.

A frizurán és a napszemüvegen kívül Anna híres arról, hogy szereti a nyakláncokat a kabátokat és a csizmákat. 

A napszemüveg mögötti igazság

Nem Anna az első olyan közéleti személy, aki napszemüveget hord. Viszont míg a legtöbb embernél ez az egészséggel függ össze, addig Wintournál egészen más az indok.

Anna egy interjúban vallotta be napszemüvegének valódi okát, és azt mondta:

„Komolyan hasznosak. Ülhetek egy shown, és ha unatkozom elmerülök a gondolataimban, senki sem fogja észrevenni … Ezen a ponton valódi páncélokká válnak. ”

 

Wintour és a királynő
Fotó: KGC-375/STAR MAX/IPx

 

Ennek ellenére sokan durvának tartják, hogy Anna alig veszi le a napszemüveget, az alkalomtól függetlenül. A napszemüveg beltéri viselése szintén elfogadhatatlan. Ennek eredményeként 2018-ban sokakat zavart, hogy nem vette le miközben Erzsébet királynő mellett ült a Richard Quinn londoni divatbemutatóján. Az emberek azt mondták, hogy tiszteletlenség jele, hogy napszemüvegben viselt miközben a királynő mellett ül. Etikett szakértő, Grant Harrold, aki valaha a királyi családnál dolgozott, azt mondta:

„Ms. Anna Wintournak tudnia kell, hogy napszemüveget viselni, amikor egy másik emberrel beszélgetnek, orvosi ok nélkül, elfogadhatatlan. El kellett volna távolítania őket, mielőtt a királynő jelenlétében lenne, nem is beszélve a beszélgetésről.”

A stílust nem lehet megállítani

Nem számít ki mit gondol, hogy tiszteletlen-e vagy sem Anna nem hajlandó levenni a szemüvegét.  Nagyon kevés olyan ember van, aki évtizedek óta hozhatja ugyanazt a megjelenést. Valahogy a Vogue főszerkesztőjének sikerült az eleganciájával ezt megtennie. Ha ez nem az egyedi időtálló stílus megalkotása, akkor nem tudom mi az.

Andi
Andi
Sziasztok! Én leginkább a "Sztárokkal" és az "ASZV"-vel szoktam foglalkozni. Viszont mostanában egyre több cikket szoktam írni a "Minden Más" kategóriába is. Remélem tetszik nektek.
137RajongókTetszik
33KövetőKövetés
8KövetőKövetés

AJÁNLÓ