16.8 C
Budapest
hétfő, május 25, 2020

Mary-Kate Olsen a testvéréhez költözött

Mary-Kate Olsen kénytelen volt a testvéréhez költözni a válása miatt.

Múlt hét csütörtökön jött a hír arról, hogy Mary-Kate Olsen sürgős válást kezdeményezett Olivier Sarkozy-től, az 50 éves francia bankártól. Pedig 2015 novemberében feleségül ment hozzá és boldognak tűnt. Olivier és Mary-Kate először 2012-ben kezdtek randevúzni. Állítólag Ashley az, aki segíteni tud ikertestvérén ebben a nehéz időben és mindent megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse testvérének ezt a nehéz időszakot.  Nagyon csúnya válásnak ígérkezik és nagyon nagy a szakadék az egykori szerelmespár közt.

Mary-Kate és Olivier
Fotó: Profimedia – Red Dot

A TMZ szerint Mary-Kate bírósági irataiban az áll, hogy eredetileg április 17-én kérelmezte a válást, de a COVID-19 világjárvány miatt a New York-i bíróságok csak a sürgős válási kérelmeket fogadnak el.

A TMZ jelentése szerint Mary-Kate ügyvédje e-mailt kapott Olivier-től, amelyben kikötötte, hogy felesége legkésőbb május 18-án, azaz tegnap előtt költözzön ki közös lakásukból. Mary-Kate azt állítja a bírósági iratokban, hogy férje az ő tudta nélkül felmondta a bérleti szerződést.

Ashley Olsen
Ashley Olsen Fotó: yahoo.com

Olsen azt kérte férjétől, hogy május 30-ig kapjon haladékot a kiköltözéssel kapcsolatban.  A koronavírus-járvány ideje alatt a városban folyamatban lévő karantén szabályok miatt nem tudja betartani a határidőt. Olsen szerint férje nem volt hajlandó válaszolni a kérésére. Azt állítja, hogy vagyonának védelme érdekében sürgősségi válási kérelmet nyújtott be, mivel az “automatikus bírósági végzéssé válik”, amely megakadályozza férjét a lány vagyonának elidegenítésétől – írja a TMZ.

Mary-Kate jelenleg  testvéréhez, Ashleyhez költözött és ott töltik a  karantént a városon kívül.

Ashley Olsen
Ashley Olsen Fotó: TheImageDirect.com

Ashley-t többször is látták Mary-Kate lakásánál, hogy segítsen a testvérének a kiköltözésben. Természetesen, maszkban és kesztyűben volt. 

Andi
Andi
Sziasztok! Én leginkább a "Sztárokkal" és az "ASZV"-vel szoktam foglalkozni. Viszont mostanában egyre több cikket szoktam írni a "Minden Más" kategóriába is. Remélem tetszik nektek.
125RajongókTetszik
34KövetőKövetés
6KövetőKövetés

AJÁNLÓ